Szerte a világban, időtlen-idők óta táncol és mozog minden és mindenki. A tánc a legősibb kultúrák természetes kifejező eszköze volt. A rituálék, szertartások, beavatások egyik elhanyagolhatatlan “kelléke”. S még ma is ösztönösen nyúlunk vissza hozzá: táncolunk örömünkben, bánatunkban, szegénységben, gazdagságban, ünnepeink alkalmával, lakodalmainkon, életünk fordulópontjain.
A táncban azzal dolgozunk, amink van, ami adott, ami kézzelfogható: a testünkkel. Ez a csodálatos “gépezet” pedig hordoz, raktároz, eltesz mindent, ami velünk és bennünk történt, történik. Minden, ami bennünket valaha ért, az a testünkben lenyomatot képez. Minden pillanatunk, minden érzésünk, minden élményünk nyomot hagy a testükben.
Mindegy hogy, mit csinálunk, lélegzünk, ülünk, állunk, fekszünk, forgunk, tapintunk, ízlelünk… mindig a testünk lesz az eszközünk. A testünk a tapasztalásunk eszköze. A kapcsolattartónk, információ adónk és vevőnk a külvilág és a belsőnk között. A test anyanyelve pedig a mozgás.
A mozgás egy természetes út ahhoz, hogy közelebb kerüljünk önmagunkhoz és jobban átlássuk a külvilághoz való viszonyulásunkat. Nincs élet mozgás nélkül. A mozgás pedig maga az élet. A tüdőnk, a szívünk, a vérünk mozgása tart életben. A mozgás által tisztulunk, erősödünk, változunk és folyamatosan megújítjuk önmagunkat.
Jelenlegi kultúránk gondolkodásában a test, a tudat, és a szellem nem egyként – EGYSÉGként – van kezelve. Ám amikor táncról beszélünk, akkor ezek ösztönösen összekapcsolódnak bennünk. Amikor táncolunk, egy idő után az elménk kikapcsol, és átadja helyét az ösztönösségnek, a figyelemnek, az összpontosításnak, a szellemnek.
Először vizualizálunk: látjuk, hogy mozog a kezünk és tudjuk, hogy a mi kezünk mozog. Agyunk képeket készít a testünkről és visszaigazolja a test számára a saját létezésünk. Aztán érzékelünk: érezzük, hogy lép a lábunk, megérinti a talajt, így tudjuk, hogy léptünk. Vagyis a tapintásunk által küldünk információt a saját testünk létezéséről. Végül pedig megjelenik a testtudatosságunk és az éberségünk állapota: megszűnik az én és csak a mozgás, mozdulat maga marad meg. Egy érzés, hogy nem mi mozgatjuk magunkat, hanem mi magunk vagyunk a mozgás.
A táncban ha tudatosítjuk a mozgásunkat, akkor a testünk vezet, és az elménk, – az egonk – háttérbe vonul. Így viselkedésmintáink, szerepeink, hitrendszerünk, és traumáink könnyebben kerülnek felszínre. A táncban létrehozott szimbólumok visszahatnak a tudatalattinkra és fordítva: tudatalattink, belső világunk, gondolkodásunk tud formába öntődni testünk és a tánc által. S az így felszínre hozott gondolatainkat szeretettel tudjuk elengedni saját mozdulataink által. Önmagunkról tanulunk Önmagunktól.
A tánc egy eszköz: az önkifejezés, a tisztulás, a megismerés, a tudatunkra ébredés eszköze. Tudta ezt a régi korok embere, tudták ezt a legősibb kultúrák népcsoportjai. Mi se felejtsük el és használjuk! Éljünk vele! Táncoljunk! Hisz mi magunk vagyunk a mozgás, az élet, a változás maga.